Időnként előfordul, hogy a jó minőségű szőlőből készült, megfelelő forrási folyamaton átesett borunkon valamilyen íz- vagy illathiba jelenik meg, esetleg az állaga megváltozik, zavaros lesz, vagy megváltozik a színe. Ezek egy része megfelelő borkezeléssel megelőzhető, ha viszont már megjelentek, mindenképpen szükséges orvosolni őket, ezekből veszünk most sorra néhányat.
Cikk tovább olvasása: Borhibák, borbetegségek és ezek kezelése
A hosszan tartó aszálynak ugyan előnye, hogy a gombabetegségek terjedését általánosságban gátolja, de a növényeinkre sajnos más szempontból nagyon káros. A vízhiány mellett gyakran lép fel tápanyaghiány is, amelyet pótolnunk kell, mert különben károsodhat a termés, valamint egyúttal bizonyos betegségekkel szemben mégiscsak javasolt védekezni.
Cikk tovább olvasása: Az aszály mellékhatása - a kalciumhiány
A hideg idő beköszöntével elkezdenek behúzódni a rágcsálók a szántóföldekről a meleg helyekre, és sajnos szívesen betelepszenek a lakó- és melléképületekbe is. Többféle módszerrel is védekezhetünk ellenük, de fontos, hogy ebben az időszakban ezt minél előbb megtegyük, mert ha már elszaporodtak, akkor nagyon nehéz tőlük megszabadulni.
Idén sem volt eddig a legjobb időjárás a kertészkedők számára, a májusi sok eső és hideg miatt az uborkák és babok első vetései sokaknál nem keltek ki, így kénytelenek voltak ezeket újra elrakni. A meleg beköszöntével viszont fejlődésnek indultak a növények, így egyre több saját termesztésű zöldség kerülhet az asztalunkra. De hogyan tudjuk a továbbiakban is megóvni őket?
Cikk tovább olvasása: Már érnek a zöldségek – hogyan védjük meg őket?
Úgy néz ki, hogy idén sem ússzuk meg az erős levéltetű fertőzést: néhány hete már megjelentek a zöld változatok a frissen hajtó rózsákon, de az elmúlt napokban egyre többen jelezték, hogy találtak zöld és fekete levéltetveket a fákon és a dísznövényeken.
Mi is körbenéztünk a kertben, és találkoztunk is velük bőven. Az alábbi képeken egy labdarózsa ága látható, amit teljes hosszában elleptek a fekete levéltetvek, a másik képen pedig a szilvafa törzsére tett, ragacsos csíkcsapda hangya-fogása figyelhető meg. Ugyanis a hangyák szeretik a levéltetvek által kiválasztott, édes mézharmatot, ezért előszeretettel hordják fel a levéltetű-tojásokat a fákra, hogy ott "tenyésszék" őket.