Gazdabolt Tamási

Növényvédőszerek, vetőmagok,
szerves- és műtrágyák,
irtószerek, kötözőanyagok,
borászati kellékek

A hideg idő beköszöntével elkezdenek behúzódni a rágcsálók a szántóföldekről a meleg helyekre, és sajnos szívesen betelepszenek a lakó- és melléképületekbe is. Többféle módszerrel is védekezhetünk ellenük, de fontos, hogy ebben az időszakban ezt minél előbb megtegyük, mert ha már elszaporodtak, akkor nagyon nehéz tőlük megszabadulni.

Milyen lehetőségeink vannak?

rajzolt patkányCélszerű az adott helyzetnek megfelelően választani az eszközök közül, mert pl. a lakásba beszaladt egeret minél gyorsabban el kell távolítanunk egy egérfogó vagy ragasztós lap segítségével, mielőtt komolyabb kárt okoz, de kültéren használhatunk mérgeket is, amiket folyamatosan kihelyezve (egy megfelelően zárható etetőládába) kordában tarthatjuk, illetve kiirthatjuk a populációt.

Egérfogók típusai

Ha gyors megoldást keresünk, akkor javasolt az egérfogók használata, amelyek közt találhatók hagyományos fém valamint műanyag kivitelűek is. A műanyag csapdák között vannak gyári csalogatóanyaggal felszereltek is, amik az illatukkal gyorsan odavonzzák a rágcsálókat, de természetesen használhatók a megszokott csalianyagok is, mint pl. a sajt, sonka, dió, stb. Viszont ezek használatakor ügyeljünk a rögzítésükre, nehogy az ügyes egér vagy patkány elcsenhesse a csapdáról annak elcsattanása nélkül. További előnye a műanyag csapdáknak, hogy az elkapott állat könnyebben eltávolítható belőle, így aki esetleg fél az egerektől, ő is tudja ezeket használni.

Amennyiben azt gyanítjuk, hogy patkánnyal van dolgunk, akkor kimondottan patkánycsapdát kell bevetni, ami nagyobb és erősebb, mint az egérfogó, valamint célszerű azt egy dróttal rögzíteni valamihez, hogy az esetleg még mozgásképes állat ne tudja azt magával vinni (vagy egy arra járó macska a benne talált zsákmánnyal együtt).

Azonnali hatású az egérragasztó használata is, amit megvásárolhatunk tubusos formában, vagy előre megkent lapokként. Ezeket célszerű a fal mellé kihelyezni, mert legtöbbször annak védelmében mozognak a rágcsálók.

Ha nem sürgős az eredmény, de hosszan tartó hatást szeretnénk: egérmérgek használata

egér

A rágcsálóirtó szerek egyaránt hatnak a patkányokra és az egerekre is, a bennük levő véralvadás-gátló szerek belső vérzést okoznak, és ezáltal pusztulnak el. Erre a késleltetett hatásra (1-2 hét) azért van szükség, mert különben rájönnének, hogy egy bizonyos táplálék elfogyasztása után hullottak el a társaik, ezért a többi már nem fogyasztana a méregből.

A mérgek többféle formában kaphatók, pl. granulátumos, gabonaszemes, paraffinos kockás, illetve pépes zacskós kialakításban. Célszerű aszerint választani ezek közül, hogy milyen egyéb táplálék van a közelben: egy gabonatároló mellett nem érdemes a gabonaszemes típust választani, mert abból bőségesen találnak a környezetükben. A legnépszerűbbek a pépes kiszerelések, mert ezek aromáját már messziről megérzik, és szívesen fogyasztják. További nagy előnyük, hogy megállapítható velük a rágcsáló fajtája: azt egerek a helyszínen kirágják a zacskókat, a patkány pedig egészben elviszi, hogy később az egész kolónia ehessen belőle.

Ezen hatóanyagok hátránya viszont, hogy más emlősökre is mérgezőek, ezért csak megfelelően zárható etetőládában szabad kihelyezni őket.

Az élvefogók alkalmazása

Aki nem szeretné megölni a betévedt kártevőket, ő használhat élvefogó csapdát. Ebben egy mechanizmus akadályozza meg, hogy a rágcsáló ki tudjon jutni azon az úton, ahol bejutott. Hátránya ennek a módszernek, hogy gyakran kell ellenőrizni a csapdát, ha pedig sikerült megfogni a betolakodót, akkor a lakott területtől minél messzebb kell elengedni, hogy ne jusson vissza könnyen sem hozzánk, sem másokhoz.

Laci Bácsi Gazdaboltja

7090 Tamási, Petőfi S. u. 5.

06 74 470 386

Sütik kezelése

Honlapunk sütiket használ a felhasználói élmény javításához. Ennek elfogadásához kattintson az Elfogadom gombra.