Gazdabolt Tamási

Növényvédőszerek, vetőmagok,
szerves- és műtrágyák,
irtószerek, kötözőanyagok,
borászati kellékek

Úgy néz ki, hogy idén sem ússzuk meg az erős levéltetű fertőzést: néhány hete már megjelentek a zöld változatok a frissen hajtó rózsákon, de az elmúlt napokban egyre többen jelezték, hogy találtak zöld és fekete levéltetveket a fákon és a dísznövényeken.

Mi is körbenéztünk a kertben, és találkoztunk is velük bőven. Az alábbi képeken egy labdarózsa ága látható, amit teljes hosszában elleptek a fekete levéltetvek, a másik képen pedig a szilvafa törzsére tett, ragacsos csíkcsapda hangya-fogása figyelhető meg. Ugyanis a hangyák szeretik a levéltetvek által kiválasztott, édes mézharmatot, ezért előszeretettel hordják fel a levéltetű-tojásokat a fákra, hogy ott "tenyésszék" őket.

Azt javasoljuk, hogy nézzenek szét a kertben, mert bár a levéltetű-fertőzés önmagában nem végzetes a növények számára, de erősen vissza tudja vetni őket a fejlődésben, mivel a friss hajtások nedveivel táplálkoznak, ezen kívül a szívogatásuk során vírusokat is terjeszthetnek.

Laci Bácsi Gazdaboltja

7090 Tamási, Petőfi S. u. 5.

06 74 470 386

Sütik kezelése

Honlapunk sütiket használ a felhasználói élmény javításához. Ennek elfogadásához kattintson az Elfogadom gombra.
További információ Elfogadom Elutasítom